KASSA ISKOLA

1183. Budapest, Kassa utca 175-181. OM azonosító: 035125

74479736_3166954880042511_3349921285101584384_n.jpg

Iskolánk a Béke tér tőszomszédságában található. Barátságos hangulatú belső terei, árnyas udvara kellemes körülményeket biztosítanak a tanuláshoz.

Pedagógusaink a gyermekek személyiségének harmonikus fejlesztése érdekében egyaránt gondot fordítanak az értelmi, az érzelmi, az erkölcsi és a testi nevelésre. Emelt szintű oktatást folytatunk testnevelésből (1970 óta!) az 1-8. évfolyamon, évfolyamonként egy osztályban, angol és német nyelvből az 5-8. évfolyamon, évfolyamonként fél-fél csoportban. Emelt szintű testnevelési osztályainkban a speciális tantervi követelményeket több testnevelésórával, délutáni sportfoglalkozásokkal és szakági edzésekkel biztosítjuk. Ezek egyúttal a tehetséggondozást és az egészségnevelést is szolgálják. Diákjaink eredményes résztvevői a különböző szintű (kerületi, fővárosi, országos, sőt nemzetközi) versenyeknek. Intézményünk a Testnevelési Egyetem gyakorló iskolája.

Angolt, németet és informatikát – tanfolyami keretben – az 1. évfolyam második félévétől tanulhatnak a gyerekek. Idegen nyelvet és informatikát kötelezően a 4. évfolyamtól tanítunk. Az idegen nyelvet emelt szinten tanuló gyerekek számára a 8. évfolyam végén biztosítjuk a nyelvvizsga lehetőségét.
További kiemelt fontosságú nevelési-oktatási területeink: matematika, természetismeret, környezeti és egészségnevelés, művészeti nevelés, sport. A gyerekek képzését tehetséggondozó szakkörök, sportkörök és egyéb tanórán kívüli foglalkozások széles választékával is biztosítjuk, pl. iskolán kívüli tanítási („múzeumi”) napok, erdei iskola, nyári táborok, külföldi tanulmányutak.

Tárgyi feltételeink, modern számítás- és oktatástechnikai berendezéseink kiváló lehetőségeket kínálnak a korszerű ismeretek megszerzéséhez: jól felszerelt informatika szaktanterem, 14 ezer kötetes könyv- és médiatár, három tornaterem stb.

A 2015/16-os tanévben három első osztályt indítunk. Az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése érdekében az elsős tanító nénik hosszabb előkészítő időszakkal, sok-sok játékos foglalkozással várják a kisdiákokat.Iskolánk a Béke tér tőszomszédságában található. Barátságos hangulatú belső terei, árnyas udvara kellemes körülményeket biztosítanak a tanuláshoz.

A 2015/16-os tanévben három első osztályt indítunk. Az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése érdekében az elsős tanító nénik hosszabb előkészítő időszakkal, sok-sok játékos foglalkozással várják a kisdiákokat. 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 3
Össz.: 1 382

Látogatottság növelés
Oldal: Iskolánkró
KASSA ISKOLA - © 2008 - 2024 - kassa-iskola.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »